Thursday, May 31, 2012

Zászlók

Érdekes zászlókat fogok bemutatni. Kizárólag országok és nem-független, de önálló közigazgatású területek zászlóit hasonlítom össze, azaz kisebb közigazgatási egységekét nem.

Először is néhány érdekes tény.

A világ összes zászlaja négyszögletes alakú, egyetlen kivétel van, Nepál:


Offtopikként most elmondanám egyik kedves abszurd viccemet:

- Miért hívják Nepált így?

- Mert a lakosok összegyűltek megállapodni az ország nevéről, sajnos azonban nem tudtak megegyezni egyetlen névben sem, de legalább abban közös nevezőre jutottak, hogy az ország neve semmiképpen se legyen Pál.

A világ minden zászlajának a két oldala azonos, kivéve: Paraguay és Transznisztria, ahol a zászló két oldala különbözik egymástól.




Paraguay zászlajának eleje és hátoldala




Transznisztria zászlajának eleje és hátoldala


*


Egymással összetéveszthető zászlókat fogok most bemutatni.


Haiti és Liechtenstein zászlaja gyakorlatilag azonos, csak a címer különbözik.


Haiti


Liechtenstein


Haiti esetében a nemzeti zászlót adtam meg, van mellette állami zászló is, mely abban különbözik a nemzeti zászlótól, hogy van rajta címer is. Ezzel kapcsolatban kitérőként megjegyzem, hogy egyes országokban van külön állami és nemzeti zászló, a különbség az, hogy a nemzeti zászlót bárki használhatja, míg az államit viszont csak egyes erre feljogosított állami intézmények. Általában - de nem mindig! - a különbség az, hogy az állami zászló rajta van a címer is, a nemzetin meg nincs. Magyarországon és a világ országainak többségében nincs külön nemzeti és állami zászló, a kettő ugyanaz.

*


Andorra, Csád, Moldova és Románia szinte ugyanazok, a különbségek csak a címerben és világoskék-sötétkék ellentétében vannak:


Andorra



Csád


Moldova



Románia


*


Dánia és  a Máltai Lovagrend, a különbség csak a piros árnyalata és a méretarány:


Dánia


Máltai Lovagrend


Ami a méretarányt illeti, a laikusok ritkán tudják, hogy a legtöbb országban a zászlónak hivatalos méretaránya is van. Bár ezt sok esetben csak a hivatalos célokra használt zászlók esetében tartják be, ennek ellenére ez tény. Az itt bemutatott összes zászló azonos szélességben szerepel, a különböző hosszúság a méretarány miatt jelentkezik.

Ausztria és Libanon:


Ausztria


Libanon


*


Kanada és Peru:


Kanada


Peru


*


Bolívia és Ghána:


Bolívia



Ghána


*


Szenegál és Mali:


Szenegál



Mali


*


Egymás fordítottjai.


Kambodzsa és Laosz:



Kambodzsa



Laosz


*


Kuba és Puerto Rico:


Kuba



Puerto Rico


*


Összetéveszthető, de nem azonos zászlók.


Görögország és Uruguay:


Görögország



Uruguay


*


Bahrein, Katar, Málta:


Bahrein


Katar



Málta


*


Gibraltár, Indonézia, Lengyelország, Monaco, Szingapúr:


Gibraltár



Indonézia



Lengyelország



Monaco



Szingapúr


*


Egyes szláv országok zászlói, melyek a pánszláv színeken alapulnak: Csehország, Horvátország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Oroszország:



Csehország



Horvátország



Szerbia



Szlovákia



Szlovénia



Oroszország


*


Az argentín zászló és az alapján kialakított egyes közép-amerikai zászlók:



Argentína



Guatemala



Honduras



Nicaragua



Salvador


*


Grúzia, Guernsey, Tonga, Svájc:


Grúzia



Guernsey



Tonga



Svájc


*


Pánarab színeken alapuló zászlók: EAE, Egyiptom, Irak, Jemen, Jordánia, Kuvait, Nyugat-Szahara, Palesztína, Szíria, Szudán, Líbia:


 EAE



Egyiptom



Irak



Jemen



Jordánia



Kuvait



Nyugat-Szahara



Palesztína



Szíria



Szudán


Líbia


*


Törökország és Tunézia:


Törökország



Tunézia


*


Nagy-Kolumbia 1819-1831 között létezett állam volt, mely azonban szétesett. Egykori területén 4 mai állam van: Ecuador, Kolumbia, Panama és Venezuela. Nagy-Kolumbia zászlaja alapján Ecuador, Kolumbia, Venezuela mai zászlói:


Ecuador



Kolumbia



Venezuela


*


Az etióp zászló alapján Benin, Bissau-Guinea, Guinea, Kamerun, Kongó, Mali, São Tomé és Príncipe, Szenegál, Togó, Dél-Szudán. Etiópia mint az egyetlen, ősidők óta független afrikai állam mintát adott sok függetlenné váló afrikai ország számára.



Benin



Bissau-Guinea



Guinea



Kamerun



Kongó (Brazzaville)



Mali



São Tomé és Príncipe



Szenegál



Dél-Szudán



Etiópia


Nem az etióp zászló alapján, de ugyanaz a színösszeállítás:



Myanmar


*


Kirgizisztán, Kína, Marokkó, Vietnám:


Kirgizisztán



Kína



Marokkó



Vietnám


*


Costa Rica és Thaiföld:


Costa Rica



 Thaiföld


*


Tajvan és Szamoa:


Tajvan



Szamoa


Egy érdekesség: mivel a tajvani zászló tilalom alá esik, s a tajvani olimpiai csapat nem használhatja saját zászlaját az olimpiai játékokon (helyette van egy speciális olimpiai tajvani zászló "Kínai Tajpej" név alatt), a tajvani szurkolók előszeretettel használják a 2010 előtti myanmari zászlót a tajvani sportolók lelkesítésére.


Myanmar (2010 előtt)


Libéria, Malaysia, USA:


Libéria



Malaysia



USA


*


Csehország és Fülöp-szigetek:


Csehország



Fülöp-szigetek


*


Gabon és Ruanda:


Gabon



Ruanda


*


Elefántcsontpart, India, Írország, Niger:


Elefántcsontpart



India



Írország



Niger


*


Belarusz, Bulgária, Irán, Madagaszkár, Magyarország, Mexikó, Olaszország, Omán, Szomáliföld, Tadzsikisztán:


Belarusz



Bulgária



Irán



Madagaszkár



Magyarország



Mexikó



Olaszország



Omán



Szomáliföld



Tadzsikisztán


*


Banglades, Japán és Palau:


Banglades



Japán



Palau


*


Dél-Afrika és Vanuatu:


Dél-Afrika



Vanuatu


*


Mozambik, Zambia, Zimbabwe:


Mozambik


Zambia



Zimbabwe


*


Comore-szigetek, Közép-Afrika, Seychelles-szigetek:


Comore-szigetek



Közép-Afrika



Seychelles-szigetek


*


Kongó (Kinshasa), Namíbia:


Kongó (Kinshasa)



Namíbia


*


Kenya, Malawi:


Kenya



Malawi


*


Dominikai Köztársaság, Panama:


Dominikai Köztársaság



Panama

1 comment:

  1. ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááázzzzzzzzzzzááááááááááááásssssssssssssssssslllllllllllllooooooooooooookkkkkkk

    ReplyDelete