Upgrade

Bevallom, nem vagyok nagy hardverszakértő.

A szoftverhez már jobban értek. Régebben még programozni is tudtam egy kicsit, itt most aláhúzva a "kicsit" szót. 15 éve még foglalkoztam tanácsadással is szoftvertematikában. Már persze messze nem vagyok azon az szinten, a Window 95 megjelenésével elvesztettem a fonalat, s azóta sem vettem fel, de azért még most is az átlag felhasználó felett vagyok a legtöbb szoftveres témában.

Számítógépem egyébként olyan mint Perszeusz hajója. Én mindig azt mondom, hogy ez a második asztali típusú számítógépem életemben és 1996-ban vettem, azaz 16 éve. Valójában azonban már csak a doboza 1996-os és az egyik, már nem működő cd-író, melyet csak azért nem vettem ki, mert ha kivenném, akkor lyuk tátongana a helyén (az eredeti burkolórész Isten tudja hová tűnt).

A legutóbbi nagy felújítás 2007-ben történt, akkor új alaplap, processzor, még egy merevlemez, új videókártya ment bele. Akkor ezt úgy csináltam, hogy elvittem a dobozt egy számítógépes szaküzletbe a Nyugati pályaudvar környékén, ott megvásároltam az alkatrészeket, azzal a feltétetellel, hogy akkor ott azonnal bele is tesznek nekem mindent. Mivel a vásárlás komoly összeg volt, elérte a 100 ezer forintot, a kis bolt persze örömmel teljesítette feltételemet. Utálom a gépemet csak úgy ott hagyni bárhol is, nehogy valaki kilopja értékes adataimat, átmásolja feleségem erotikus fényképeit, leolvassa 10-jegyű jelszavaimat, vagy beleüsse az orrát felbecsülhetelen értékű írásaimba.

Egy kis kitérő. Az új merevlemez esetében adtam egy esélyt a Linuxnak. 48 órányi kilátástalan küzdelem után azonban a Linuxot bekategorizáltam oda ahová való: az unatkozó programozók játékszerei közé. A Windows alatt jól működő monitoromat a Linux nem volt hajlandó 640x480-nál magasabb felbontásban működtetni. Aztán kategórikusan azt is megtagadta, hogy a szabványos bolgár billentyűzetkiosztás helyett egy másikat fogadjon el. Majd pedig kiderült: az akkori kedvenc pókerprogramjaim egyike sem tud rendesen menni Linux alatt. Szóval azóta, ha a Linux szót hallom, nagyot nevetek. Persze, a Linux-vallás hívei szerint én vagyok a hibás, mert mindenre lett volna megoldás. Jellemzően azonban ezek a megoldások olyanok, hogy szimpla megértésükhöz is legalább háromhónapos előtanulmány szükséges, engem leginkább a Star Trek sorozat álműszaki szövegeire emlékeztetnek, hogy pl. "kompenzáld a gamma transzpondereket a szubtéri antianyag-sugárzás molekuláris fotonszintjén omikron-szigma 86 pont 5-re!".

Eldöntöttem tehát a tavalyi év végén, hogy ezentúl én leszek a saját gépem hardver-szakértője, s én fogom cserélni a dolgokat. Megveszem ami kell és cserélek. A terv megvalósításához idén januárban kezdtem hozzá.

Az első probléma a gépemmel tavaly kezdett jelentkezni. A probléma lényege: minden áramtalanításkor elfelejti a dátumot. Ilyenkor az ember internetes fórumokon szokott tanácsot kérni. Találtam is nagyon profi fórumot erre. A gond azonban az ilyen fórumokkal az, hogy ott jellemzően profik beszélgetnek profikkal, s a véletlenül betévedő idegent észre sem veszik, vagy ha mégis leereszkednek hozzá, akkor csak annyit tudatnak vele, hogy az, amit kérdez hülyeség, s különben is a választ mindenki tudja, a profik dédnagymamája is, csak be kellett volna írni a kérdést a Google-ba, s mindjárt megkapta volna ezer helyen a választ.

Nagy nehezen megkaptam azért egy választ: "az elemet cseréld ki!".

Mivel tényleg nagyon kezdő hardveres vagyok, még le is fényképeztem a kissé poros elemet, hogy tényleg az-e az elem, amit annak gondolok.

Persze erre szidást kaptam, hogy miféle alak vagyok, aki ilyen porosan tartja a gépét, s nem csoda, hogy szegény gép elfeljti a dátumot, meg is érdemlem! De mindegy: vettem egy új elemet. Elem betétele, idő beállítása, gép kikapcsolása, áramtalanítás, bekapcsolás és... megint elfelejti a dátumot.

Újra már nem mertem kérdezni ugyanazon a fórumon, így elkezdtem keresgelni mi lehet, ha jó az elem és mégis elfelejti a dátumot. Itt elővillant az a 2 évem, amit a Nokiánál dolgoztam, mint műszaki ügyfélszolgálati tanácsadó: ha végképp halvány fogalmunk sem volt, hogy a mi a fene baja lehet egy készüléknek, akkor mindig azt mondtuk "legyen szíves frissíteni a szoftvert, s visszaállítani mindent a gyári alapbeállításokra". Megkerestem tehát ennek számítógépes változatát, szóval:

• kikapcsolás, áramtalanítás,


• elem kivétele, vigyázva, hogy ne legyen a kezemben statikus feszültség,


• várakozás pár percig,


• elem vissza, gép visszakapcsolás.

Ezt egyébként annak idején egy hacker-fórumon találtam meg, így kell ugyanis leküzdeni a jelszóproblémát, ha valaki jelszóval védett számítógépet akar beindítani.

Megcsináltam, de nem segített. Oké, ez volt a gyári alapbeállítások visszaállítása, akkor most jöjjön a szoftverfrissítés. Itt be voltam rezelve, mert nem igazán szeretem az ilyen alaplap-barkácsolást, hisz ebből baj lehet. De rászántam magamat. A gyártó honlapjára rámenve megtaláltam az én alaplapom legfrissebb szoftverét, sőt egy szoftverfrissítő programot is. Megcsináltam, minden ment, majd beállítottam a dátumot és az időt. S az eredmény: NEM FELEJTETTE EL A DÁTUMOT ÉS AZ IDŐT!

Megrészegülve az eredménytől, merész tervet vázoltam fel: ezentúl minden második héten valamit lecserélek egyedül! Először is nézzük a memóriát. 1 GB volt a gépben, 2007-ben ez kiválónak számított. Manapság nem elég. Kiderítettem milyen memória kell a gépembe, milyen típusúak vannak, s mennyi mehet bele. Három óra kutatás után megtudtam: a legújabb típusú memória nem jó ehhez az alaplaphoz, nekem DDR2 SDRAM kell - ez DDR-es kommunistaszagú elnevezés egy kicsit elbizonytalanított, de túltettem magamat rajta.

Először csak 1 darab 2 GB-os memóriát vettem, próba alapon. Itt 15 perces szenvedés következett: hogyan kell bedugni a helyére a RAM-ot. Közben azt olvastam (már a RAM megvétele után), hogy párhuzamosan kell tenni a memóriát, s nem lehet egymás mellé 2 különbözőt tenni. Oké: hagytam a régit az A1 lyukban, az újat meg betuszkoltam a B1 lyukba. Aztán tesztelés: én lepődtem meg a legjobban, de a gép felismert 3 GB memóriát. Következő terv: venni még 2 darab 2 GB-os RAM-ot. Akkor lesz 7, de mivel nem lehet párhuzamosan 2 különböző, így lesz csak 6, mert a régi 1 GB-os memóriát sajnos ki kell majd vennem. Meg fogom siratni, s elteszem emlékbe. (Végülis odaadjándékoztam nagyobbik fiamnak, cserélje el valamire a számítógépes boltban.) A 6 GB az már elég lesz mindenre.

De ekkor szembesültem azzal, hogy az operációs rendszer eleve maximum 3 GB RAM-ot ismer fel, azaz tök felesleges 6, mert úgysem ismeri fel.

Viszont ha az operációs rendszerem 64-bites lenne, akkor felismerne gyakorlatilag bármennyit. Így tehát jött a következő ötlet: cseréljük le az oprendszert is. Igenám, de a processzorom 32-bites, azaz nem megy rá 64-bites oprendszer.

Hosszú elmélkedés után kiderült: az alaplapra lehet tenni sokkal jobb processzort is. Íme hát az ideális megoldás: az 1,8 GHz-es processzor helyére egy 3,2 GHz-es. Nagyszerű, ez nagyon felviszi majd a sebességet.

De előtte még a merevlemez probléma megoldása. A gépben egy 6 éves és egy 10 éves merevlemez volt, mindkettő 80 GB-os. Újat néztem. Nagyon izgatott ugyan az 1 TB-os merevlemez, de árát túlzónak találva, maradtam a fél TB-nál. Röhej ez a mennyiség, hihetetlen, hogy 15 év alatt ezerszeresére nőttek a merevlemezek, áruk pedig az eredeti kétezredrészére zuhant.

Itt is volt persze egy kis huzavona, hogy milyen típus jó nekem. A jelenlegi 10-éves IDE-csatlakozós, a 6-éves meg SATA-csatlakozós. A lényeg: bármilyen SATA-csatlakozós jó nekem, az összes visszafelé és előre is kompatibilis.

De én sajnálom bármelyiket is leselejtezni a meglévő merevlemezek közül. Az 500 GB-os új nem helyettük lesz, hanem harmadikként.

A legfurcsább: egyetlen számítógépes üzlet sem árul csavarokat, ezeket valahogy "szerezni" kell. Nem értem miért. Mindegy. Beszereltem nagy nehezen a merevlemezt a másik kettő közé, majd rádugtam az áramkábelt - miután elemeztem, hogyan van rádugva az áramkábel a másik SATA-merevlemezre. Ekkor jött a meglepetés: NINCS adatkábel, nincs mit rádugni az új lemezre. Kis okoskodás után ráeszméltem: egy SATA-kábel csak egy eszközhöz jó, ellentétben a jó öreg IDE-kábellel, ahol fel lehetett "fűzni" több eszközt. Na, ekkor már fél 8 volt, este, de futottam a hipermarket számítógépes részlegére SATA-kábel beszerzése céljából. Otthon teljes siker.

Aztán átparticionáltam mind a 3 lemezt, ehhez már értek jobban, ez szoftveres kérdés. A Partition Master programocska nagyon jó, vele adatvesztés nélkül lehet ezt megcsinálni. Mivel a gépet 3-an használjuk, 4 partíciót csináltam: egyet a kisebbik fiamnak (a nagyobbik nem él velünk), egyet magamnak, egyet az oprendszernek, s egyet biztonsági adatmentésre megint saját magamnak és az oprendszernek. A feleségnek nem jár külön partíció, neki csak egy mappa van az én partíciómon belül. Még csak az hiányozna, hogy nők külön partíciókkal rendelkezzenek, ez a természetes isteni rend megcsúfolása lenne!

Következő lépés: a processzor megvétele. Megvolt. Most jött annak tanulmányozása hogyan kell processzort cserelni. Két napig tanulmányoztam a neten leírásokat a témáról. Ekkor ért a hatalmas meglepetés: a netes képeken valami krémet kennek a processzor hátára. Döbbenten láttam: TÉNYLEG valami ragasztót vagy krémet tesznek a processzor hátára. Hosszú keresés után megtudtam: a neve hőpaszta és nagyon kell, mert nélküle elég a processzor a magas hőfok miatt. Majdnem összecsináltam magamat ijedtségemben. Az én használati utasításomban is vannak ábrák, s ott NINCS szó pasztáról - azaz nem is kell, gondoltam.

A témára ismét rákerestem. Mi van akkor ha "thermal paste preapplied". Nézegettem amerikai fórumokat ez ügyben: ott a közönség két ellenséges táborra oszlik. Az egyik szerint NEM kell külön még paszta, s hülye aki rátesz pluszban. A másik szerint meg az a hülye, aki nem tesz rá, mert a preapplied az nem elég, s bár nem fog felrobbanni a cpu, magasabb lesz a hőfoka, mintha külön kezelnénk pasztával. Szóval akkor mi van?

Végül áttanulmányoztam az új ventillátort (mert volt az is a cpu mellett a dobozban), s észleltem, hogy a legalján, a cpu-hoz tapadó felületén három apró csík van. Most más tudtam is mi a fene lehet ez - ez a hőpaszta, amit előző nap még díszítésnek gondoltam volna. Megtapogattam, s olyan mint az agyag, azaz amint melegedik a cpu, enyhén szétfolyik majd és betakarja azt, amit kell. Így hát NEM vettem hőpasztát, gondoltam, inkább megbízom az Intel Costa Rica-i gyárának munkásaiban.

Szóval miután egész éjszaka hűtöttem a gépet (magyarul: áramtalanítva volt), hozzáfogtam. A ventillátort viszonylag gyorsan kirángattam a helyéről. Alaposan az eszembe véstem, hogy az áramkábele hogyan volt bedugva és hová - ezt mindenkinek ajánlom! (Olvastam egy fórumon, hogy gyakori hiba a kezdőknél, hogy vagy nem dugják be az áramkábelt vagy rossz helyre teszik, aztán meg a cpu izzani kezd és meghal.)

Ekkor jött a dilemma: hogyan veszem ki a helyéről a régi cpu-t. A fedelét már sikerült kinyítnom, ez sem volt könnyű, 3-4 perces elmélkedés után jöttem rá, hogy a kampót ki kell akasztani és csak azután lehet felnyomni. Szóval nyitva a rész, már csak magát a cpu-t kell kiszedni. Fém tárggyal nem mertem hozzányúlni, sajnálnám elrontani - egy teljesen jó 1,8 GHz-es Intel-processzor, 2006-os gyártmány, talán valaki megveszi pár forintért. Közben kihasználtam az alkalmat, elővettem a porszívót, hogy a ventillátor alatti port kiszippantsam. Ekkor jött egy óvatlan mozdulat: kezem megremegett, s a porszívó kiszippantotta a cpu-t! Remélem nem ártott meg neki.

Miután ily módon megoldódott a cpu kivételének problémája, az új cpu-t bettem. Magam is meglepődtem: ez 10 másodpercet vett igénybe. Fedél visszazárása plusz 5 másodperc.

Na, most jött a neheze! Az új ventillátort persze bedugtam az áramba, ez oké volt, de maga a becsavarozás megizzasztott. Képtelen voltam rájönni merre nyomjam, hogyan csavarjam. Végül a 4 csavarból 3 szoros lett, az egyik még laza maradt. De bekapcsoltam a gépet 20 perc küzdelem után. Gondoltam, hogy ez így még nem kóser, de nem tudtam mit kitalálni. Óvatos voltam nagyon, mert gondoltam, hogy ez így valószínűleg nem jó. Szóval gépet beindítottam, szépen felpörgött az új ventillátor, majd tanulmányoztam a képernyőn lévő szövegeket. (Hála Istennek az szoftveres dolgoknak sokkal jobban értek, mint a hardverhez.) BIOS-beállításokat megnéztem, oké, de 30 mp múlva jött is a CPU OVERHEAT WARNING szöveg, amire gyanakodtam is, hogy ez lesz a laza csavar miatt. Persze azonnal áramtalanítás, majd a régi ventilllátorral kezdtem "játszani", 25 perc tanulmányozás után rájöttem mi a csavarok titka. A tudást alkalmaztam, most már mind a 4 csavar szorosan fogott.

Újrabekapcsolás, már ment minden. De akkor egy óra használat után erős gyanúk fogtak meg: hátha mégis kellett volna az a paszta! Nosza, gép kikapcsolása, bemenés a BIOS-ba, hardver paraméterek ellenőrzése. Itt szembesültem azzal a mellbevágó infóval, hogy a processzorom éppen 108 fokon üzemel. Mivel ez mindenképpen abnormális, hát gyors kikapcsolás jött, majd szaladás a legközelebbi számítógépes üzletbe. Beléptem a boltba, itt magabiztos hangon megkérdeztem:

- Árulnak hőpasztát? Processzorhoz - ezt nagyon profin mondtam, valószínűleg nem hitte volna el a boltos, hogy 2 napja még a hőpaszta létezéséről sem hallottam.

Aztán haza a hőpasztával. A kisebbik fiam meg is jegyezte "ez hőpaszta, a bátyámnak is van ilyenje". Hát, ilyen az ember amikor nem bízik az ember saját gyerekeiben. Elég lett volna őket kérdezni! ŐK TUDTÁK!

Szóval ezután lekaptam a ventillátort, s szépen bekentem csíkosan a processzor hátát. Azóta működik.

De még hátra volt az új operációs rendszer telepítése. Biztos hihetetlenül hangzik, de én nagyon szeretem a legális szoftvert. Szóval megvettem pénzért. Most már csak egy gondom maradt: csak a 32-bites lemezt olvassa a számítógép, a 64-bitest nem. Mintha sérült lenne. Mostanában levelezésben állok a Microsoft ügyféltámogatási részlegével ez ügyben: hogy akkor most mi van, bennem a hiba vagy tényleg rossz a lemez, s ha ez utóbbi, akkor mikor küldenek nekem egy újat. De ez már tényleg csak az utolsó lépés.

Valószínűleg még a szomszéd kutya is tudta, hogy kell hőpaszta...