Monday, May 7, 2012

Akjupáj Uólsztrít

Jelen sorok közzétételére egy antiglobalista ismerősöm kért meg.
Nem maradt időm antiglobalista-antikapitalista bokros harci teendőim mellett, de most úgy gondoltam, nem lehet nem írni. Így megosztom veletek az utóbbi hónapok eseményeit.

Idén nyáron már nagyon untuk magunkat a haverokkal. Nem volt se G-8 ülés, se EU-csúcs, még a Bilderberg Bizottság sem gyűlt össze titokban, sőt valahogy a bálnák sem vetették partra magukat, így nem volt mit akcióznunk. Márpedig mit ér egy antiglobalista harcos akció nélkül? Eleinte persze a megszokott módon - drogozás és csoportszex - ütöttük agyon az időt, dehát az ember ezt is megunja, mégsem lehet hetekig éjjel-nappal ezt csinálni!

Bezzeg tavaly nagyon jó év volt! Első osztályon utaztunk az egyik partravetődött bálnától a másikig, közben pedig beugrottunk Amazóniába tiltakozni az ellen, hogy  a helyi fölművesek büszke környezettudatos éhenhalás helyett termelnek, ezzel súlyosan veszélyeztetve a kókuszpálmák emberi jogait. Nagyon jó buli volt, ott tébláboltunk három napon keresztül "Földműves - nem! Kókuszpálma - igen!" plakátokkal, minden nap 11-től 18-ig, azért csak 18-ig, mert az ötcsillagos szállodánkban fél 7-kor volt a svédasztal, s arról nem akartunk lekésni.

De térjünk vissza az idei évre! Szóval hát végül egyik havernak mentő ötlete támadt: menjünk ki sátortáborozni a város központjába! Mivel ezt eddig még nem csináltuk, nagyszerű ötletnek tűnt. Ráadásul egy másik haver kitalálta, hogy úgy fogunk polgárilag engedetlenkedni, hogy direkt nem használjuk a nyilvános vécéket, hanem ott a közterületen szarunk-pisilünk. Ez mindenkinek nagyon tetszett, egyik szakértőnk szerint a bűz szinte biztosan megdönti majd a világkapitalizmust.

Az idő meg kellemesen telt. Jöttek a médiák is, én is rákerültem egy címlapra (be is kereteztem a lapot, most ki van téve az északi nappalimban a kandalló felett). Közben Marx-, Mao-, Lenin-, Che Guevara- és Pol Pot-szemináriumokat tartottunk. Meg antiglobalista filmeket néztünk, az én kedvencem a ZeitGeist-sorozat, s Alex Jones filmjei. Ezekből tudom, hogy akkora világösszesküvés van, hogy az csak na! Például már tudom, hogy a 2001-es New York-i merényleteket áttételesen Obama és a holland királynő szervezték abból a célból, hogy növeljék a Federal Reserve pokoli hatalmát.

Egyszer még ellentüntetést is szervezett ellenünk pár, a globalisták és a szabadkőművesek által felbérelt gyanús alak. Az egyik azzal vádolt minket, hogy mi a kubai rendszer hívei vagyunk. Ezt nem értettem. Én januárban Kubában üdültem 3 hetet, s mindent nagyon jónak láttam, amikor naponta többször elsétáltam ötcsillagos szállodám és a tengerpart között. Szép volt a svédasztal, sok pia volt, s a lányok is marha olcsók voltak, szóval nem értem miért ijesztgetnek folyton ezzel a Kubával minket! Hát persze, hogy híve vagyok a kubai rendszernek, nem is tagadom!

Aztán teltek-múltak a hetek, kezdett unalmas lenni. A médiák is már megszoktak minket, s egyre  ritkábban jöttek. A végén kénytelen voltam apámnak - aki egy tévécsatorna tulajdonosa - szólni, hogy küldjön már ki valakit kamerával. De ő meg nem küldött. Mondhatom, ez csak növelte elszántságomat, s utálatomat a kapitalista médiák ellen!

Aztán végképp szar lett, jött Tél tábornok. Kezdtünk fázni, így a végén hazamentem, s gyorsan befűtöttem. Azóta a neten folytatom a polgári engedetlenséget, pl. egy matricával leragasztottam a számítógépmonitor márkajelzését, így tiltakozva a gonosz óriáscégek ellen. Aztán lementem a garázsba, s az autómról levettem a Mercedes-feliratot, helyére "Mentsd meg a partravetődött bálnákat, küzdj a globális felmelegedés ellen" feliratot helyezve.

A lényeg: a harc nem állt meg.

4 comments:

  1. 1. Médiák....A média a médiumok többesszáma.
    2. Barátom te menthetetlenül ostoba vagy....

    ReplyDelete
  2. Tévedsz: a "média" többe száma a "médiák", a "médium" többesszáma pedig a "médiumok".

    ReplyDelete
  3. Neked vannak latin nyelvleckéid?pf... barátom a latinban a médium többesszáma média és sajnálni tudom csak a kis buksi fejedet hogy nem keresgélsz utána a Google-val....

    ReplyDelete
  4. Itt a MAGYAR média szóról van szó, nem a latin MEDIA szóról. A 2 nagyon nem ugyanaz. S a latinban nincs média, sem médium, csak media és medium.

    ReplyDelete