Tuesday, July 17, 2012

Ganderből haza

Ganderből haza

akkor már láttam nem tudtam a tudnivaló valóságot de énnekem már nem kedvezett az éghajlat pedig a függönyt tényleg szépen kimosták de mégis én mégsem vagy mégis

no de mindegy most már késő mélázgatni ezeken a dolgokon mert már elszállt elrepült elmerevedett futtában

idő és én hiába is hiába is erőszakolnám a múltidézést most már csak pocsékolnám az időt és nem csak azt az elszállni készülő teret is pedig kár milyen kár hogy

így történt történhetett volna másképp is ha ez meg az ezt meg azt tette volna de ki tudta akkor ezt ki

hát senki még azok sem méterrúddal a kezükben pedig furcsa a dolgok kiküszöbölhetők de minek ez az egész az egész felesleges most már persze nem lehet egyetérteni a felejtés papjaival sőt püspökeivel sem hiába hiába vannak akik mást mondanak vannak akik mást akarnak

mi nem vagyunk mások hogy is lennénk mások hiszen a mások nem lehetünk mi hiszen a mások ők mi ilyenek vagyunk nem olyanok ilyenek s ez a jó nem is csak jó hanem egyenesen kívánatos is sőt szükséges is akárhogy is áll a dolog a végén mi nevetünk ők vesztenek mert mi nem vagyunk ugyan ebben a pillanatban erősebbek sőt erősek sem vagyunk sőt egyenesen gyengék de a mi oldalunkon a téridő szükséglet szabályos eljövetel a győzés szava

és igazán vesztők egyik pillanatban sem vagyunk nem pedig úgy látszik de mégsem akármilyen is a helyzet akármit is mondanak mások mindegy a lényeg egy a végén mi nyerünk

miért nem mordul a vízcsapgörény miért nem szállong az eheti miért totózik Jancsi bácsi és miért csorba az olimpia miért nem ott van ahol nincs miért késik a gép miért nem dürrög a kertiszék miért három a pók lába miért kérdéses a választás miért nem jó a hotdog miért konvex a katalógus miért nem kapható a népszava miért csak csurran cseppen a hátranézés miért kicsi a nagykabát miért nincs újság délben miért horpadt a kalitka miért hívják azt kiskanálnak emezt meg sárgaláznak miért van messze antigua és barbuda miért van sok ócska kukatündér mondják jónapot miért korog irma néni miért nem csapdos a macika és miért nem miértoz a miért

és ha már a szekrény tolós és kakil a kis palika miért nem mondja az almamáter elment már caligula és én azt akarom mondja azt hogy megtelt és kész és kész ebben a szégyenletességes gépezetesetben nincs szerelő sem gépírónő ki anabaptista

nincs más már hátra jöhet most a hehezet


*** 1984 ***

No comments:

Post a Comment