A mesterséges nemzetközi nyelvek konstruálása egy újkori, elsősorban a XIX. század második feléhez és a XX sz. elejéhez kötödő "betegség". Számtalan ilyen nyelvet kitaláltak azóta. Egy részüket hobbiból, mást részt nyelvészek csinálták szórakozásként, megint más részük valamilyen könyvhöz, filmhez kapcsolódóan jött létre és kezdett önálló életet élni. Ez utóbbi kategóriára a legismert példa a klingon nyelv, mely a Star Trek sorozatban szereplő klingon nép nyelve - a sorozatban csak néhány kifejezés hangzik el klingonul, azonban a film rajongói klubjai részleteiben kidolgozták a nyelvet, megalapítva a Klingon Nyelvi Intézetet. De hasonló a Gyűrűk Ura népeinek nyelve, bár itt nem alakult ki a nyelvek iránt akkora érdeklődés a rajongók körében, mint ami a klingon nyelv esetében történt.
Olyan nyelv, amit kifejezetten nemzetközi közvetítői nyelv szerepre találtak ki, s valamilyen sikert is aratott kevés volt. A legsikeresebb eszperantón kívül ide sorolható az eszperantót időben megelőző volapük nyelv, az eszperantista mozgalom szakadárai által megalkotott reform-eszperantó nyelv, az idó, s több de facto reformlatin (egyszerűsített latin) kitalált nyelv: a latino sine flexione, az occidental, a novial és az interlingua, valamint egy kevert görög-latin nyelv, a glosa.
A mesterséges nyelvek legsikeresebb kora a két világháború közti időszak volt Európában. Ebben az időszakban - miután addigra az erősen germán alapú volapük népszerűsége drasztikusan csökkent - az eszperantónak 3 millió körüli aktív beszélője volt, de az occidentalnak is 2 millió körüli beszélője volt, míg az idónak pedig több százezer (az interlingua csak a második világháború után jött létre).
A felsorolt sikeresebb nyelvek közül a volapüköt és az eszperantót jobbára jóakaratú dilettánsok csinálták és tartották fenn, míg a többi projektben szakmai szempontok is érvényesültek.
Érdekes, hogy éppen a legsikeresebb eszperantó nyelv a jó példa arra, hogy hogyan NEM kell nyelvet csinálni, szinte egy mintapéldája annak, hogy hogyan lehet szakmailag abszurd módon megalkotni egy nyelvet. Bár már visszahozhatatlanul elmúltak a XX. század huszas és harmincas évei, melyek az eszperantó csúcsidőszakának tekinthetők, az akkori többmilliós táborhoz képest, egyes adatok szerint akkoriban 3 millóan használták aktívan a nyelvet, míg a mai szám 200-300 ezernél nem lehet több. Abban az időszakban történt, hogy a Népszövetség komolyan fontolóra vette, hogy ne tegye-e meg egyik hivatalos nyelvének az eszperantót (végül a Közgyűlés leszavazta). Sőt abban az időszakban egyes elkötelezett eszperantista szülők kizárólag eszperantóul beszéltek gyermekeikhez, így létrehozván egy 2-3 ezer fős eszperantista anyanyelvű közösséget. Az egyik ilyen híres eset Soros (eredetileg Schwartz) Tivadar magyar-zsidó, nemzetközileg elismert eszperantista aktivista, aki gyermekéhez kizárólag eszperantó nyelven beszélt annak születésétől. A gyermek neve Soros György, az ismert amerikai-magyar üzletember.
Érdekes az eszperantista mozgalom politikai vetülete. Többnyire szociáldemokrata elkötelezettségűek voltak a legnagyobb aktivisták. A szélsőséges politikai ideológiák viszonya az eszperantóhoz változó volt. A kommunista ideológia a 30-as évekig támogatta az eszperantizmust, majd ez hirtelen teljes elutasítássá változott, az eszperantó a "burzsoá kozmopolitizmus" egyik jelképévé vált. A hivatalos kommunista ideológia - mind a Szovjetúnióban és csatlósállamaiban, mind Kínában - csak a XX. század 60-as éveinek elején fogadta el ismét az eszperantizmust, sőt megindult hivatalos támogatása is, a hatalmon lévő kommunista pártok az ideológiai propaganda egyik eszközeként tekintettek a nyelvre, miután a mozgalom vezetését "megbízható" személyekkel töltötték fel.
Ami a szélsőjobbot illeti. a nácizmus mindvégig elutasította és tiltotta az eszperantót, azt a "zsidók" által kitalált új nyelvnek tekintve, melynek célja a "zsidó világuralom" könnyebb megvalósítása. Ezzel szemben a fasiszta Olaszországban viszont támogatásban részesült az eszperantó, az olasz fasiszták az eszperantót a latin kultúra részeként, az olasz nyelv rokonaként tartották számon. Más szélsőjobbos rezsimekben változó volt az eszperantóhoz való viszony. Franco Spanyolországában pl. kezdetben "baloldali tolvajnyelvnek" tekintették, míg a 60-as évektől támogatták, 1968-ban az Eszperantó Világkongresszust Madridban tartották, Franco államfő fővédnöksége alatt. Jellemző, hogy a XX. század 60-as évei óta a nemzetközi eszperantista mozgalom tiltja a politikai alapú szerveződést, s igyekszik semleges maradni politikai kérdésekben.
Ami Magyarországot illeti, itt a mozgalom szintén elsősorban baloldali kötődésű volt a két világháború között, de Magyarország az eszperantizmus egyik központjává nőtte ki magát, így a mozgalom kisebb mértékben ugyan, de elterjedt más irányzatok között is. Érdekes pl., hogy ebben az időszakban működött kifejezetten radikális jobboldali eszperantista szervezet is az országban, mely többek között revizionista irományokat fordított eszperantóra és ezeket terjesztette a nemzetközi eszperantista közösségen belül, így próbálva népszerűsíteni a külföldi eszperantisták körében a trianoni békeszerződés magyar szempontú értelmezését és a területi revízió jogosságának gondolatát.
De a történelmi-politikai kitérő után lássuk magát a nyelvet és a mozgalom "fejlődését"!
Magával Zamenhoffal (vagy Szamenhoffal, orosz anyakönyvi kivonatában mint Lazar Zamenhof szerepelt, viszont a zsidó hitközség nyilvantartásában mint Eliezer Szamenhof volt nyilvántartva) egyébként nincs "baj". Végülis egy jóindulatú orosz-zsidó szemorvos volt, kissé naív pacifista eszmékkel, s azzal a rögeszmével, hogy a világbéke egyik fő akadálya, hogy az emberek nem értik meg egymást, mert nincs közös nyelvük, ezért a megoldás egy közös nemzetközi nyelv kialakítása, mely nem fogja ugyan felváltani az egyes emberek anyanyelvét, de azok mellett mindenkinek a második, tanult nyelve lesz, így előmozdítva a háborúk megszűnését és a tartós világbékét.
Zamenhof (1859-1917) nyelvi tehetség volt. Két anyanyelve volt: az orosz-belarusz (a kettő akkoriban egy nyelvnek volt tekintve) és a jiddis, az előbbit belarusz-orosz nemzetiségű édesapjától, az utóbbit zsidó nemzetiségű édesanyjától örökölte. (A családban mindkettőt beszélték, ő maga édesanyja identitását vitte tovább, magát elsősorban zsidónak tartotta és vallásilag is a judaizmus híve volt.) Ezen kívül jól beszélt még majd 10 nyelven: latinul, görögül, héberül, németül, franciául, angolul, spanyolul, litvánul, lengyelül.
Egyetlen nagy hibája volt Zamenhofnak: a nyelvészethez sajnos alapszinten sem értett, márpedig ez "kissé" komoly hiányosság, amikor az ember nyelvet akar konstruálni... az őszinte lelkesedés és a nagy adag jószándék nem tudja helyettesíteni a szaktudást ezen a területen sem...
Egy mesterséges nemzetközi nyelvtől alapvetően elvárható szempont, hogy fonetikailag ne tartalmazzon sok hangot, a benne meglévő hangok az emberiség zöme számára könnyen kiejthetők legyenek. "Kicsit" furcsa megoldás lenne pl. a belarusz nyelv fonetikai bázisán kialakítani a mesterséges nemzetközi nyelv hangrendszerét. Zamenhof doktor biztos okkal nagyon tisztelte édesapját, de hogy tiszteletét azzal fejezte ki, hogy édesapja anyanyelvére alapozta az eszperantó fonetikai rendszerét - nem éppen egy szerencsés megoldás.
Hemzseg a nyelv a c, dzs (ĝ), s (ŝ), z, zs (ĵ) hangoktól, melyek kiejtése és megkülönböztetése fél Európa számára súlyos gond. A magyarok ezzel eddig jól jártak ugyan, de a számukra is súlyos fej- és nyelvtörő a magyarban allofón gyenge h és erős h megkülönböztetése - szinte hihetetlen, de igaz, ez az eszperantóban két külön fonéma: h és ĥ. Magánhangzóból ugyan Zamenhof doktor csak ötöt tett a nyelvbe, de hogy nehogy ez túl egyszerű legyen, gyorsan melléjük tett kettőshangzókat is, mint pl. aj, ej, stb. Ez azonban még nem minden: az eszperantóban van egy, az angol w-hez hasonló félhangzó is, jelölése: ŭ. Hogy ez minek? Hát mert a belaruszban is van ilyen!
Na és az eszperantistál által propagált eufónia, a kellemes hangzás. Mivel az eszperantóban nincs semmilyen szabály a hangok illeszkedésére, bármilyen hang kerülhet bármilyen hang mellé az egyes szóekelemek egymáshoz való illesztése során. Ezzel szörnyszülöttek jönnek létre, nemcsak mássalhangzó-torlódások, de magánhangzó-torlódások is - csupa nyelvtörő szinte minden nem-szláv anyanyelvű ember számára.
Elvárható lenne úgyszintén egy nemzetközi mesterséges nyelvtől, hogy az írásrendszere a normál latin ábécén alapuljon. De nem! Zamenhof a nyugati szláv nyelvek ábécéjét vette alapul, furcsa mellékjelekkel, melyek ma már nem okoznak ugyan gondot a modern Unicode-kódolásnak köszönhetően, de ne felejtsük el, hogy a nyelv 100 éve lett megalkotva, amikor szinte képtelenség volt ezeket a jeleket kinyomtatni. Lengyel, cseh, horvát nyomdák persze megbirkóztak volna ezzel, de itt Zamenhof cselt vetett be (nehogy már ilyen könnyű legyen!), direkt nem a hagyományos hacseket (ˇ) alkalmazta, hanem annak fordítottját: ˆ.
Az eszperantisták nagyon büszkék arra, hogy, úgymond, elég egy szót megtanulni, egy alapszót, s abból képzők rendszerével magunk tudunk képezni új szavakat. Félreértés és dilettantizmus! Először is furcsa elgondolás éppen az agglutinációs nyelvi modelt alkalmazni egy nemzetközi nyelvben, mely az egyik legritkább a világ nyelvei között.
A világ nyelvei 4 nagy típusra oszthatól belső nyelvi logikai szempontból. A 4 csoport persze nem tiszta, keverednek a nyelvek, de alapvető nyelvi logikaként a 4 csoportra osztás.
- Izoláló nyelvek. Ahol szinte teljesen hiányzik a szoros értelemben vett nyelvtan. A mondatok egymás után helyezett szavakból állnak, s a szórendiség meg a szövegkörnyezet alapján dönthető el, hogy az egyes szavak jelentése miként kapcsolódik egymáshoz. Az izoláló nyelvek sajátossága, hogy a szó és a morféma egyezik, a szóösszetételek valójában egymás után helyezett önálló szavak. Izoláló nyelv pl. a kínai.
- Az izoláló nyelvek tökéletes ellentétét képezik a poliszintetikus nyelvek. Itt egy gondolat gyakorlatilag egy szó, a szavak nagy mennyiségű morfémából állnak. Ezért a poliszintetikus nyelvek egyik sajátossága, hogy iszonyúan hosszú szavak vannak. Ilyen pl. a grönlandi nyelv. Aki gyönyörködni szeretne a grönlandi nyelvben, annak ajánlom pl. a grönlandi kormány honlapját.
- Flektáló nyelvek. Itt toldalékok járulnak a szógyökhöz, ezek a korlátozott számú toldalékok különféle nyelvtani kategóriákat fejeznek ki. Európa legtöbb nyelve ide tartozik, de ide tartoznak szemita-hamita nyelvek is.
- Agglutináló nyelvek. Itt ugyanúgy toldalék járulnak a szógyökhöz, azonban ezek száma óriási, s az egyes toldalékok az esetek többségében egyetlen nyelvtani kategóriát fejeznek ki. Ide tartozik az összes uráli-altáji nyelv (köztük a magyar), a koreai, a japán, a kaukázusi nyelvek, a bantu nyelvek... és az eszperantó...
Na most mindenképpen ténykérdés, hogy a világ többsége számára az agglutináció eléggé idegen dolog. Magyar szempontból éppen nincs gond, mivel a magyar is agglutináló nyelv. Dehát elég csak arra gondolni, hogy egy magyarul tanuló indoeurópai anyanyelvű személy számára kezdetben milyen furcsa a magyar nyelv logikája, s bizony idő kell, hogy belejöjjön és megszokja. Zamenhof doktor a magyart nem ismerte, de valószínű, hogy valamennyire ismerhette az észt vagy a finn nyelvet, s onnan tetszett meg neki az agglutináció. Az eszperantisták szerint az agglutináció azért jó, mert pl. könnyedén képezhetők szavak egy szógyökből, így állítólag a nyelv könnyebb! Ezen biztos minden "magyar hazafi" nagyon megdöbben most, hiszen a "magyar hazafiság" egyik alaptétele, hogy a magyar a világ egyik legnehezebb nyelve, erre ezek az eszperantisták meg képesek azt állítani, hogy a legkönnyebbek az agglutináló nyelvek! Természetesen sem a "magyar hazafiaknak", sem az eszperantistáknak nincs igazuk. Minden nyelv egyformán nehéz, s önmagában nem nehéz egyik nyelvi logika sem, legfeljebb valaki szempontjából lehet szokatlan, mert esetleg az ő anyanyelve más típusú. Kérdéses azonban, hogy egy nemzetközi nyelv miért éppen azt a nyelvi logikát választja, mely az egyik legritkább. Ésszerű ok erre nincs, leszámítva persze a dilletantizmust.
Ugyanis az absztrakt jelentésű képző egynél több dolgot jelenthet, ráadásul mindenki - anyanyelvétől függően, vagy más nyelv hatása alatt - teljesen mást érthet ugyanaz alatt. Így végül ugyanúgy meg kell tanulni a képzős szavakat külön, mert hiába képezünk mi szavakat az alapszó és a képzők ismeretében, lehet, hogy az általunk képzett szó valójában nem azt jelenti, amit az eszperantista mozgalom szótára szerint jelent. Ezen kívül az emberiség egy jelentős része (pl. a kínaiak) olyan nyelvet beszél, melyből teljesen hiányzik a képzők által kialakított szóbokrok rendszere. Egy magyar szerencsés helyzetben van, a magyarban is pont ilyen szóbokrok vannak, azaz maga a fogalom ismert, de a tanulás szükségessége nem szűnik meg ezáltal. S még valami: a sok képző sokszor éppen a már említett módon nehezen kimondható hangkombinációkat eredményez.
De néhány példa az állítólag egyszerű szóképzésre!
- Az -et képző kicsinyítő képző. Pl. libro = könyv, libreto = könyvecske.
- Akkor hogyan mondjuk azt, hogy kisebb istenség, a dio = isten szó ismeretében? Nyilvánvaló, hogy dieto= kisebb istenség, de sajnos nem talált, mert dieto = diéta.
- Az -er képző valaminek a kisebb részét jelenti. Pl. ĉeno = lánc, ĉenero = láncszem.
- Akkor hogyan mondjuk azt, hogy csepp, a suko = lé szó ismeretében? Nyilvánvaló, hogy sukero = csepp, de sajnos nem talált, mert sukero = cukor.
- Az -ar képző csoportképző. Pl. homo = ember, homaro = emberiség.
- Vajon mi akkor az eraro? Az ero = részecske, akkor az eraro mi más lehet, mint részecskék halmaza vagy valami hasonló. De nem, mert az eraro = hiba.
S még számtalan hasonlót lehetne említeni. A nyelv alkotója azt sem vette észre, hogy egyes szóvégződéseket nem használhat, mivel egyeznek egyes képzőkkel!
Valójában az egyszerű szóképzés semmivel sem könnyebb, sőt nehezebb, mert ugyanúgy meg kell tanulni a szótári képzett alakokat, hiszen logika alapján nem tudjuk kitalálni az egyes képzős szavakat, azaz nem nagyobb mértékben, mint bármely más nyelvben. Egy magyar példával, hogy egyszerűbb legyen megérteni: ha egy magyarul tanuló külföldi ismeri az ad szót, ismeri az -ó és a -zás morfémákat, az élete végéig gondolkodva sem fog csak ennek az alapján rájönni az adózás szó jelentésére. Amint megnézte egyszer a szótárban, persze konstatálni fogja, hogy milyen jó kis szó ez az adózás szó és milyen szépen lett képezve az ad szóból, de hogy könnyebb lenne ez bármilyen más megoldásnál: súlyos tévedés. Valójában se nem könnyebb, se nem nehezebb, ugyanúgy meg kell tanulni az egyes szavakat. Vegyünk csak néhány magyar példát, mely az ad szóból alakult ki és ezek angol megfelelőit:
adó - tax
adás - transmission
adósság - dept
adomány - donation
Könnyebb a magyar nyelv az angolnál, mint ahogy ezt az eszperantisták állítják? Dehogy! Ugyanolyan nehéz, sőt egy kezdő nyelvtanuló számára inkább nehezebb, mert egy nyelvtanuló könnyebben jegyez meg egymástól különböző szavakat, mint egymáshoz hasonlókat, hiszen utóbbiakat sokkal könnyebben keveri össze.
S nemcsak ez. A bonyolult képzőrendszer és a rengeteg toldalék súlyosan megnehezíti a nyelv tanulását, egy mesterséges nyelvben mindennek semmi helye.
A nyelvtan a következő dilletantizmus. Még jó, hogy Zamenhof nem ismerte a magyart, mert akkor biztosan teletömte volna a nyelvét legalább 30-40 esetraggal is. Így "csak" a teljesen felesleges tárgyesetet tartotta meg, a vicces -n raggal, ráadásul ez kötelező. Minek? Teljesen érthetetlenül. De "természetesen" az eszperantóban a jelzőket egyeztetni kell a jelzett névvel szám és eset szerint. Így tele a nyelv, nyelvtörő -jnvégződésekkel.
- blanka homo = fehér ember
- blankan homon = fehér embert
- blankaj homoj = fehér emberek
- blankajn homojn = fehér embereket
Vicces, ugye?
De az igeragozásból is sikerült egy, a klasszikus latinnal vetekedő rendszert előállítani. (Zamenhof nagyon szerette a latint, valójában az eszperantó megalkotása előtt a latint szerette volna élő nyelvvé tenni, s elterjeszteni nemzetközi nyelvként.) A latinhoz képest az egyszerűség az eszperantóban csupán annyi, hogy minden számban és személyben ugyanaz az igerag, a számot és a személyt a kötelezően kiteendő névmás jelzi az ige előtt, tehát kb. mint a modern angol nyelvben. De ezzel be is fejeztük az egyszerűséget, mert a továbbiakban találkozunk 6 igeidővel (elméletben 18 - nem vicc, TIZENNYOLC - igeidő van, bár még a legelvadultabb eszperantisták sem használnak 6-nál többet, amikor nincsenek kábítószer hatása alatt), 3 igemóddal, külön főnévi igenévvel, valamint 3-3 típusú cselekvő és szenvedő melléknévi igenévvel! Hogy ugyanazt ki lehetne fejezni nagyszerűen segédigékkel, körülírással is? Biztos, de akkor túl könnyű lenne, márpedig miért legyen egy nemzetközi mesterséges nyelv könnyű?!
Lehet, hogy az eszperantó valódi célja az volt, hogy miután megismerkedtünk az eszperantóval, könnyebb legyen a belarusz nyelv elsajátítása? :-)
Lényegtelen végülis, mivel az eszperantó nyelv tetszhalott állapotban van, s néha kel fel csak a sírjából ijesztgetni a gyanútlanul a temető környékén tébláboló óvatlan járókelőket.
Ami megmaradt az eszperantóból, az a Mozgalom, így nagy betűvel. Ez egy laza klubhálózat. Zamenhof eredeti célja (a világbéke, s mint ennek eszköze, egy nemzetközi nyelv) ma már a gyakorlatban nem is igen szerepel az eszperantó klubmozgalom programjában, legfeljebb díszként van ott a sok egyéb pont között. A legfanatikusabb eszperantistákat kivéve, ma már minden eszperantista tudja: a nyelv csúfosan megbukott. Valójában a mozgalmon kívüli egyébként is minimális használata ma már a nullához közelít. Néhány nem-eszperantista rádióállomás maradt, mely sugároz rendszeresen ezen a nyelven, a legjelentősebb ezek közül a Vatikáni Rádió eszperantó nyelvű adása. Még Lengyelországban van néhány rádióadónak eszperantó műsora, a lengyelek Zamenhofot lengyelnek tartják, mivel - bár ő magát sosem tartotta lengyelnek - szülővárosa a mai Lengyelország területén található.
A nemzetközi nyelv, mint cél már évek óta nem szempont. Az eszperantista klubok fő tevékenysége társasjátékok lebonyolítása, s a grafomán eszperantisták eszperantó nyelvű verseinek, novelláinak felolvasása, megtapsolása. Szintén népszerű a közös természetjárás. Emellett az eszperantista világmozgalom ma már legfontosabb tevékenysége a Pasporta Servo (Útlevélszolgálat), melynek keretein belül az egyik ország eszperantistái ellátogatnak a másik ország eszperantistáihoz, egymásnak ingyen szállást, s sok esetben ingyen ellátást biztosítva turistáskodásuk ideje alatt. Minden egyébben, pont olyan az egész, mint egy rajongói klub: himnusz, zászló, saját ünnep (Zamenhof születésnapja). Összejönnek az eszperantisták: tisztelegnek a zöld zászló előtt, majd könnyeikkel küzdve közösen eléneklik az eszperantó himnuszt, azután pedig sakkoznak, ételrecepteket cserélnek, beszélgetnek. Fanatikusok - mint mindenhol - itt is előfordulnak, de ma már ez nem jellemző vonása a mozgalomnak. A 70-as években egy angliai eszperantista szimpóziumon még előfordult, hogy egy csinos, középkorú angol eszperantista hölgy zöld cicanadrágban, zöld hosszú pulóverben, zöld cipőben és a fején zöld diadémával, valamit ezüst-smaragd nagy fülbevalóval kijelentette, hogy az "igaz eszperantista" zöld ruhában jár. De általánosságban ez már egy teljesen ártalmatlan kis klubmozgalom, mely nem csinál ugyan semmi hasznosat (minek is csináljon, hiszen ez csupán egy hobbi!), de egyébként a légynek sem árt. Ha már viszont hobbi, nekem a klingon azért jobban tetszik...
*
Végül néhány szövegminta, a Miatyánk szövege (rövid változat):
volapük:
O Fat obas, kel binol in süls, paisaludomöz nem ola!
Kömomöd monargän ola!
Jenomöz vil olik, äs in sül, i su tal!
Bodi obsik vädeliki govolös obes adelo!
E pardolös obes debis obsik,
äs id obs aipardobs debeles obas.
E no obis nindukolös in tendadi;
sod aidalivolös obis de bas. Jenosöd!
eszperantó:
Patro nia, kiu estas en la ĉielo.
Via nomo estu sanktigita.
Venu via regno,
plenumiĝu Via volo,
kiel en la ĉielo, tiel ankaŭ sur la tero.
Nian panon ĉiutagan donu al ni hodiaŭ.
Kaj pardonu al ni niajn ŝuldojn,
kiel ankaŭ ni pardonas al niaj ŝuldantoj.
Kaj ne konduku nin en tenton,
sed liberigu nin de la malbono. Amen.
idó:
Patro nia, qua esas en la cielo,
tua nomo santigesez,
tua regno advenez,
tua volo facesez quale en la cielo
tale anke sur la tero.
Donez a ni cadie l'omnadiala pano,
e pardonez a ni nia ofensi,
quale anke ni pardonas a nia ofensanti,
e ne duktez ni aden la tento,
ma liberigez ni del malajo. Amen.
latino sine flexione:
Patre nostro, qui es in celos,
que tuo nomine fi sanctificato.
Que tuo regno adveni;
que tua voluntate es facta
sicut in celo et in terra.
Da hodie ad nos nostro pane quotidiano.
Et remitte ad nos nostros debitos,
sicut et nos remitte ad nostros debitores.
Et non induce nos in tentatione,
sed libera nos ab malo. Amen.
occidental:
Patre nor, qui es in li cieles.
Mey tui nómine esser sanctificat,
mey tui regnia venir.
Mey tui vole esser fat
qualmen in li cieles talmen anc sur li terre.
Da nos hodie nor pan omnidial,
e pardona nor débites,
qualmen anc noi pardona nor debitores.
E ne inducte nos in tentation,
ma libera nos de lu mal. Amen.
novial:
Nusen Petre, kel es in siele,
mey vun regno veni;
mey on fa vun volio
kom in siele anke sur tere.
Dona a nus disidi li omnidiali pane,
e pardona a nus nusen ofensos,
kom anke nus pardona a nusen ofensantes,
e non dukte nus en tentatione,
ma liberisa nus fro malu. Amen.
glosa:
Na parenta in Urani; na volu;
tu nima gene revero.
Tu krati veni; tu tende gene akti
epi Geo homo in Urani Place;
don a na nu-di na di-pane;
e Tu pardo na plu mali akti.
Metro na pardo mu; qui akti mali de na.
E ne dirige na a plu moli ofere;
sed libe na ab mali. Amen.
interlingua:
Nostre Patre, qui es in le celos,
que tu nomine sia sanctificate;
que tu regno veni;
que tu voluntate sia facite
super le terra como etiam in le celo.
Da nos hodie nostre pan quotidian,
e pardona a nos nostre debitas
como nos pardona a nostre debitores,
e non duce nos in tentation,
sed libera nos del mal. Amen.
klingon:
vavma' QI'tu'Daq, quvjaj ponglIj:
ghoSjaj wo'lIj, qaSjaj Dochmey DaneHbogh
tera'Daq QI'tu'Daq je.
DaHjaj maHvaD DaHjaj Soj yInobneS,
'ej yemmeymaj tIbIneSQo'
maHvaD yembogh nuvpu' DIbIjbe'moH.
ghotlhu'moHneSQo', 'ach mIghghachvo' ghotoDneS.
reH SoHvaD wo', HoS je, batlh je.
Találó ennek a cikknek a címe: "dilettanto" - jól jellemzi a cikk szerzőjét is: dilettáns... :-( :-(
ReplyDelete